Fürdőszövetség: jövő nyárig biztosan nem szűnnek meg teljesen a korlátozások a fürdőkben

A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta el az MTI-nek a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Fülöp Attila: rövidebb lesz az örökbefogadási eljárás

Felére csökken az eljárás hossza, így lehetőség lesz arra, hogy akár már kilenc hónap alatt megtörténjen egy örökbefogadás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Karácsony Gergely javaslatcsomagot dolgozott ki Budapest újranyitásért

Budapest Restart címmel 7+1 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a főváros felelős újranyitásért a főpolgármester, aki a dokumentumban javaslatokat fogalmazott meg a kormánynak, és a fővárosi hatáskörben meghozandó döntésekről írt.

Vádat emeltek egy svájci gyógyszercsempésszel szemben

Vádat emeltek egy hasonló bűncselekmények miatt korábban már felelősségre vont svájci férfival szemben, aki csaknem két és fél ezer adag, álmatlanság kezelésére szolgáló gyógyszert próbált Magyarországon átszállítani tavaly ősszel.

Lassan megtelnek élettel a bölcsődék

Lassan megtelnek élettel a bölcsődék, mert a szülők egyre inkább élnek ezzel a lehetőséggel - mondta Péntek Ágnes, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Judit: Brüsszel hallgassa meg a magyar álláspontot is!

Az igazságügyi miniszter továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítsa a magyar kormánynak a lehetőséget, hogy elmondhassa álláspontját az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.

Nőket prostitúcióra kényszerítő két férfit fogtak el

Nőket prostitúcióra kényszerítő két férfit fogott el a rendőrség Szegeden és Siófokon - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

Csalás miatt civil alkalmazottakat bocsátott el a rendőrség

A rendőrség több civil alkalmazottja fénymásolt étkezési jegyeket használt, ezért négyük munkaviszonyát megszüntették - közölte a Készenléti Rendőrség kedden a police.hu honlapon.

Varga Judit: az EP a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett egy világjárvány közepén

Az Európai Parlament (EP) a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett a koronavírus-járvány közepén, amikor naponta ezrek halnak meg és milliók veszítik el munkahelyüket Európában - közölte az igazságügyi miniszter kedden az MTI-vel.

Mi Hazánk Mozgalom: tiltsák meg a kerékbilincselést a fővárosban!

A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezi "az autósoknak hadat üzenő" Karácsony Gergely által újraindított "statáriális kerékbilincselés" betiltását a kormánynál - jelentette be a párt alelnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Rémhírterjesztőt fogtak el Borsodban

Rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a szerencsi rendőrkapitányság egy 64 éves férfival szemben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

MSZP: Kásler Miklós távozzon az Emmi éléről!

Az MSZP újra felszólította Kásler Miklóst, hogy távozzon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) éléről - mondta a parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.